Hajnalban virágzott Kiskundorozsmán a só, literje egy kilogrammnyi kenyeret ért

2021.06.04
Egykor Kiskundorozsma egyharmada sziksósepréssel foglalkozott lapunk írásai szerint, ismert alakja volt a régi Szegednek a sziksóárus. A háztartások kedvelt tisztítószerét literrel mérték, később lúgot is gyártottak belőle, jobban jövedelmezett a seprése, mint a búza. A hetvenes években már nemigen foglalkoztak vele.

az eredeti hír itt elérhető


Papának hívták a gazdát a világjáró arabok a röszkei határban, annó 1990 – fotók

2021.03.17
Aztán bementek hozzá meccset nézni, mert mindannyian szerették a focit. Nagy László fotóriportja Mohamed Ghazwan lovas világutazó röszkei pihenőjéről, amely azóta a bahreini családi legendárium része lett.

az eredeti hír itt elérhető


A tervezett falurombolás ellen Szegeden is felléptek a rendszerváltás előtt

2020.11.24
Egy évvel a rendszerváltás előtt nem volt kockázatmentes ellenzéki demonstrációt kezdeményezni, de a rendőrkapitány is a szegedi értelmiségiek mellett állt – igaz, titokban.

az eredeti hír itt elérhető


Új ajtót kellett vágni a buszokon, mikor bevezették a jobb oldali közlekedést

2020.11.18
Nem lehet mondani, hogy nem készítették fel a népet a jobb oldali közlekedésre: a Délmagyarország legalábbis nagyon sokat írt az 1941 júliusára tervezett változásokról. Útjelző táblákat, megállók százait kellett áthelyezni, az összköltséget Szegeden 18 ezer pengőre becsülték. A „premier” balesetmentesen zajlott.

az eredeti hír itt elérhető


Ismerje fel Szegedet képekről – Kvíz

2020.01.27
Kicsit nehezebb bónuszfeladvánnyal is készültünk.

az eredeti hír itt elérhető


Nyolcvan éve egymillió köbméter hóval küzdött Szeged

2020.01.27
80 évvel ezelőtt több száz ember lapáttal kezdett neki a hó ellen vívott szélmalomharcnak.

az eredeti hír itt elérhető


Ennyire ismerik a válaszadók Szegedet

2020.01.22
A legnagyobb arányban a Füvészkertet ismerték fel helyesen.

az eredeti hír itt elérhető


Művészet, melyet nem biztos, hogy értünk, de legalább szép – Galéria

2020.01.18
Képeken a város utcáin talált matricák.

az eredeti hír itt elérhető


Annyi papír sem volt. hogy új könyveket nyomtassanak – Száz éve írtuk

2020.01.17
1920-ban akkora hiány volt belőle, hogy irreálisan drágává vált a papír. Új könyveket alig nyomtattak, és ez hozta el a könyvtárak és az antikváriumok virágkorát.

az eredeti hír itt elérhető


Felismeri Szegedet a képekről?

2020.01.15
A Szegedet bemutató képek közt általában feltűnik a dóm, a liget és az árvízi emlékmű. De akkor is felismeri városunkat, ha ezeket a képeket kivesszük?

az eredeti hír itt elérhető


100 éve írtuk – A törvényszéki bírót is kirabolták

2020.01.15
1920. január 14-én elfogták a betörőbandát, mely hónapok óta fosztogatott Szegeden.

az eredeti hír itt elérhető


Tél tábornok, műszempillával

2020.01.08
Ilyen ködös, borús időben a dolgok néha másnak látszanak, mint aminek közelebb ér­­ve bizonyulnak.

az eredeti hír itt elérhető


A süllő lett a 2020-as esztendő hala

2020.01.01
A nagyobb tavakban és folyókban élő süllő nyerte az év hala szavazást. A Magyar Haltani Társaság honlapján választották meg 2020 halát.

az eredeti hír itt elérhető


Bartyik Katalin elhivatott munkáját ismerték el

2019.12.10
Számos rákbeteg gyermek köszönheti az életét Bartyik Katalinnak, akire példaképkén tekintenek a fiatalok. Most elismerték a hemato-onkológiai osztály vezetőjének munkáját.

az eredeti hír itt elérhető


Innovációs Oscart kapott a szegedi egyetem kutatója

2019.12.09
Innovációs Oscar-díjnak is nevezett „R&D 100 Awards” elismerést kapott Janáky Csaba, a Szegedi Tudományegyetem TTIK docense és az általa vezetett projekt partnercége, a ThalesNano Zrt. a „H-Genie” egy laboratóriumi hidrogéngenerátor kifejlesztésével.

az eredeti hír itt elérhető