Tizenhét bűncselekményt követett el öt hónap alatt a majsai fiatal

2021.11.30
A 15 éves fiú a nyomozók által beszerzett információk szerint legalább tizenhét bűncselekményt követett el alig öt hónap alatt.

az eredeti hír itt elérhető


Két embert megölt, majd rájuk gyújtotta a házat, vádat emeltek ellene

2021.11.30
Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki 2020. márciusban baltával két embert megölt, majd a testeket felgyújtotta.

az eredeti hír itt elérhető


Tűz ütött ki egy kiskőrösi épületben

2021.11.30
A kiskőrösi hivatásos és önkéntes tűzoltók eloltották a tüzet.

az eredeti hír itt elérhető


Teherautó abroncsa égett az M5-ösön

2021.11.29
Kecskemét térségében, az 54-es főút csomópontjánál, a főváros felé vezető oldalon csaptak fel a lángok.

az eredeti hír itt elérhető


Még a csomagtartóból is határsértő bújt elő

2021.11.29
Az embercsempészéssel gyanúsítható egyiptomi és jemeni állampolgárok letartóztatásban várják ügyük lezárását.

az eredeti hír itt elérhető


Megszaporodnak a lakástüzek az adventi időszakban

2021.11.29
Fontos, hogy biztonságos adventi koszorút vegyünk vagy készítsünk, de nem árt azt sem tudnunk, hogyan helyezzük el otthonunkban, hogy ne okozzunk vele tüzet.

az eredeti hír itt elérhető


Kisteherautó ütközött össze egy autóval az 5-ös főúton

2021.11.29
Baleset történt hétfő délelőtt Kecskemét térségében, a Lajosmizse felé vezető szakaszon.

az eredeti hír itt elérhető


Három autó karambolozott az 53-as főúton

2021.11.29
Baleset történt hétfő reggel Kiskőrös és Akasztó között. Az utat a mentés idejére lezárták.

az eredeti hír itt elérhető


Hétszázezer forintot érő laptopot lopott el egy kecskeméti férfi

2021.11.29
Egy lábatlani munkásszállóról lopott el egy laptopot a kecskeméti férfi. Az esztergomi rendőrök befejezték a vele szemben folytatott eljárást.

az eredeti hír itt elérhető


Összeütközött két autó Soltnál

2021.11.28
Az 52-es főút és a Dunaegyházára vezető út kereszteződésében történt a baleset vasárnap este.

az eredeti hír itt elérhető


Kanadai embercsempészt fogtak el a rendőrök Nagybaracskán

2021.11.28
Négy illegális migráns szállított a férfi, a rendőrök előállították és őrizetbe veszik.

az eredeti hír itt elérhető


Minden ok nélkül bántalmazott két padon ülő férfit a lakiteleki fiatal

2021.11.28
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, garázdaság vétség és 2 rendbeli könnyű testi sértés miatt folytattak eljárást egy 28 éves lakiteleki férfivel szemben.

az eredeti hír itt elérhető


Minden ok nélkül bántalmazott két padon ülő férfit a lakiteleki fiatal

2021.11.28
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, garázdaság vétség és 2 rendbeli könnyű testi sértés miatt folytattak eljárást egy 28 éves lakiteleki férfivel szemben.

az eredeti hír itt elérhető


Negyvenhárom határsértőt tartóztattak fel a Bács-Kiskun megyei rendőrök

2021.11.28
A szolgálatot teljesítő rendőrök szombaton összesen 125 határsértőt tartóztattak fel és 89 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.

az eredeti hír itt elérhető


Tetejére borult egy gépkocsi Nagykőrösnél, az autóból egy ember kizuhant

2021.11.27
A balesetnél a nagykőrösi önkormányzati tűzoltók végzik a műszaki mentési munkálatokat.

az eredeti hír itt elérhető