Fahusánggal verte a haragosát egy kiskunmajsai férfi

2022.02.03

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2021 májusában Kiskunmajsán egy buszmegállóban egy fahusánggal megvert egy férfit, akit a párkapcsolatának megszűnéséért felelősnek tartott.

az eredeti hír itt elérhető


A tüdőt érte a késszúrás

2022.02.02

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és zaklatás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki rokona lakásában dulakodást követően késsel mellkason szúrt egy férfit. Másnap az utcán egy mellette elhaladó gyalogost is megfenyegetett, hogy meg fogja szúrni - olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdai sajtóközleményében.

az eredeti hír itt elérhető


Anyja fejét a falba verte, apját karnissal ütötte

2022.01.31

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak bűntette mellett garázdaság és rongálás miatt vádat emelt egy helybeli férfival szemben, aki éjjel, ittasan hazatérve, a kaput leemelve családtagjaira rontott, ütlegelte, rugdosta és függönykarnissal bántalmazta őket.

az eredeti hír itt elérhető


Rendőrök elől menekült, összetörte a jogtalanul használt autót

2022.01.26

A Kiskunhalasi Járásbíróság jármű önkényes elvétele, valamint lopás miatt 3 év fegyházra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 36 éves kiskunmajsai férfit, aki összetört egy lopott autót.

az eredeti hír itt elérhető


Három megyében szedte áldozatait a sorozatcsaló, 62 milliót nyúlt le tőlük

2022.01.20

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerű csalás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2018 júliusától 2021 januárjáig húsz ismerősétől úgy csalt ki pénzt, hogy külföldi autók behozatala kapcsán ígért „kiváló” befektetési lehetőségeket. A vádlott a sértetteknek összesen több mint 62 millió forint kárt okozott, ami nem térült meg.

az eredeti hír itt elérhető


Ítélet a fegyverrel pénzt követelő férfi ügyében

2022.01.19

Jogerős lett a Szegedi Ítélőtáblán a két esetben is lőfegyverrel pénzt követelő férfi büntetése.

az eredeti hír itt elérhető


A zebrán ütött el egy gyalogost egy bajai férfi

2022.01.19

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfi ellen, 2021 januárjában Baján az autójával elütött egy férfit, aki egy gyalogos-átkelőhelyen akart átmenni. A sértett a baleset miatt két hónappal később a kórházban meghalt.

az eredeti hír itt elérhető


Büntetőfékezéssel torolta meg a szerinte lassú haladást

2022.01.13

A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki 2021. január 11-én az M5-ös autópályán személyautójával hirtelen egy kisteherautó elé vágott, majd indokolatlanul erősen fékezett, mert az szerinte korábban túl lassan haladt előtte.

az eredeti hír itt elérhető


Kriptovalutával fizetett a külföldről drogot rendelő informatikus

2022.01.12

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kábítószer birtoklásának bűntette miatt vádat emelt egy informatikus férfi ellen, aki 2020. év vége és 2021 márciusa között egy hollandiai illegális webshopból kriptovalutáért többször rendelt kábítószert, de a szállítmányokat a magyar posta valamennyi alkalommal lefoglalta.

az eredeti hír itt elérhető


Élete végéig rácsok mögött marad a rákóczifalvi rém

2022.01.11

Jogerős lett a tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés a rákóczifalvi rém ügyében, a férfi élete végéig rácsok mögött marad.

az eredeti hír itt elérhető


Csatornába öntötte az olajat – elítélték

2022.01.10

A Kecskeméti Járásbíróság előkészítő ülésen 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 32 éves bajai férfit, akivel szemben hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

az eredeti hír itt elérhető


Útonálló rablótámadás a parkban

2022.01.06

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső férfival szemben, aki Kiskunfélegyháza egyik parkjában tavaly májusban a késő esti órákban ököllel támadt egy arra járó férfira, majd a földön fekvő, eszméletlen férfi nadrágzsebéből elvitte a pénztárcáját.

az eredeti hír itt elérhető


Többszörös visszaeső garázda ellen emeltek vádat Kecskeméten

2021.12.30

A Kecskeméti Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2021 májusában egy lakiteleki bár teraszán ököllel és egy sörösüveggel bántalmazta az egyik ismerősét, majd júniusban Tiszakécskén egy padon ülő férfibe kötött bele és meg is verte.

az eredeti hír itt elérhető


Három nap alatt háromszor ment vissza ugyanoda lopni

2021.12.29

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás miatt vádat emelt egy többszörösen büntetett férfival szemben, aki kerítéseken átugorva, bemászva, azokat letaposva Kecskemét szerte ingatlanokba ment be és a nyitott melléképületekből használati tárgyakat, kéziszerszámokat lopott el. Egyik áldozatánál három nap alatt háromszor is látogatást tett. Mindezt gépjármű feltöréssel és kerékpárlopással egészítette ki.

az eredeti hír itt elérhető


Drogozott is a saját anyját kifosztó és megverő félegyházi férfi

2021.12.28

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy kiskunfélegyházi férfi ellen, aki 2021 januárjában egy utazás során meglopta a saját anyját, de később az orrát is eltörte és más bűncselekményeket is elkövetett.

az eredeti hír itt elérhető