Órákon belül kitör a vakáció!

2021.06.15

Ma ér véget a 2020/21-es tanév. A legtöbb gyermek számára holnaptól kitör a vakáció. Azoknak szülőknek viszont, akik egyelőre nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét, az iskola két hétig még segít, itt Kecskeméten is.

az eredeti hír itt elérhető

Kitört a vakáció!

A Petőfi Iskolához került a Zrínyi vándorserleg

2021.06.11

Idén a KRE Petőfi Sándor Általános Iskola lett a Zrínyi Ilona Matematikaverseny legeredményesebb általános iskolája Bács-Kiskun megyében.

az eredeti hír itt elérhető

Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki Ittzésné Kövendi Katát

2021.06.11

Pedagógusnap alkalmából kapott kitüntetést Ittzésné Kövendi Kata, a Kodály Iskola egykori neves pedagógusa. A díjat a fővárosban, a Vigadó épületében megtartott ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár adta át.

az eredeti hír itt elérhető

Megkezdődött a Kecskeméti Ágazati Képzőközpont létrehozása – Videóval

2021.06.03

A Széchenyi 2020 program keretében kezdetét vette az „Ágazati Képzőközpont létrehozása Kecskeméten” című projekt, melynek célja a Kecskeméti Ágazati Képzőközpont létrehozása, infrastrukturális és szakmai felkészítése az új szakképzési struktúrára. Az ünnepélyes nyitórendezvényt június 3-án tartották a Kecskeméti SZC Széchenyi István Technikumban. A

az eredeti hír itt elérhető

Neumann János portrét kapott az egyetem a volt hallgatójuktól

2021.06.03

Egy Neumann János portrét adományozott az intézménynek Nagy László, a GAMF Műszaki és Informatikai Kar 1970-ben végzett hallgatója. A tűzzománc technikával készült képet csütörtökön délelőtt adta át az egyetem vezetőinek.

az eredeti hír itt elérhető

Neumann János portrét kapott az egyetem a volt hallgatójuktól – Videóval

2021.06.03

Egy Neumann János portrét adományozott az intézménynek Nagy László, a GAMF Műszaki és Informatikai Kar 1970-ben végzett hallgatója. A tűzzománc technikával készült képet csütörtökön délelőtt adta át az egyetem vezetőinek.

az eredeti hír itt elérhető

GAMF: várjuk az 1971-ben végzettek jelentkezését

2021.06.03

Szeptember 4-én rendezik meg a Neumann János Egyetem a GAMF Műszaki és Informatikai Karon 50 éve végzettek Aranydiploma átadó ünnepségét, ezért várják az 1971-ben végzett egykori hallgatóik jelentkezését. Felhívás!

az eredeti hír itt elérhető

Kecskeméten is végezhetik gyakorlatukat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem diákjai

2021.05.26

Ismételten bővült Kecskemét egyetemi együttműködési portfóliója. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel megkötött tudományos együttműködési megállapodás értelmében Kecskemét gyakorlati helyeket biztosít a hallgatók számára.

az eredeti hír itt elérhető

Együttműködésre lépett a Neumann János Egyetem és a CédrusNet

2021.05.25

Szakmai együttműködési megállapodást írt alá kedden délután a Neumann János Egyetem és a CédrusNet Kecskemét Program. Az együttműködés célja, hogy az idősödő generáció társadalmi aktivitását, illetve a munkaerőpiaci szerepvállalását támogassák.

az eredeti hír itt elérhető

Elballagtak a refisek

2021.05.21

Elballagtak a Kecskeméti Református Gimnázium végzősei. Négy osztály, közülük egy hatosztályos és három négyosztályos évfolyam, 140 tanuló búcsúzott az iskolai, majd a templomi ünnepségen. Az eseményen Tóth Attila igazgató, Laczay András és Varga Nándor református lelkészek mondtak beszédet, valamint egy ballagó diák búcsúzott az iskolában eltöltött 12 évre emlékezve.

A Neumann János Egyetem is csatlakozott a Területi Innovációs Platformhoz

2021.05.18

A kecskeméti Neumann János Egyetem is csatlakozott a Területi Innovációs Platformhoz. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által létrehozott kezdeményezés célja, hogy a térségi innovációs környezet meghatározó szereplőinek kapcsolatai helyi szinten is megerősödjenek, fokozva egy-egy térség innovációs képességét.

az eredeti hír itt elérhető

A Neumann János Egyetem is csatlakozott a a Területi Innovációs Platformhoz

2021.05.18

A kecskeméti Neumann János Egyetem is csatlakozott a Területi Innovációs Platformhoz. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által létrehozott kezdeményezés célja, hogy a térségi innovációs környezet meghatározó szereplőinek kapcsolatai helyi szinten is megerősödjenek, fokozva egy-egy térség innovációs képességét.

az eredeti hír itt elérhető

Szakmai vizsgát tesznek a középiskolások

2021.05.12

Mintegy ezren tesznek szakmai vizsgát a Kecskeméti Szakképzési Centrumnál. Az írásbelik május 10-én indultak, a gyakorlati vizsgák pedig ma kezdődtek meg.

az eredeti hír itt elérhető