Tér a térben – Mecsek Harsonaegyüttes

2020.10.21

A TérZene Program újabb bemutatja keretében a Mecsek Harsonaegyüttes lép fel Kecskemét Főterén (Tér a térben) október 23-án 16 órakor.

az eredeti hír itt elérhető


Stand up a komolyzenéről

2020.10.21

„Bő szekund” címmel Bősze Ádám márciusban elhalasztott önálló estje kerül ma (szerdán ) megrendezésre 19 órakor a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban.

az eredeti hír itt elérhető


Lechner-írások a könyvtárban

2020.10.05

Sümegi György Lechner Ödön írásai című kötetét mutatják be október 7-én, szerdán 17 órakor a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban.

az eredeti hír itt elérhető


Tér a térben – A QuARTist Együttessel

2020.10.01

Ezen a héten is lesz "Tér a térben" térzene Kecskemét központjában. Ezuttal a  QuARTist Együttes lép fel október 2-án (pénteken) 16:00 órakor a Tér a térben téren. 

az eredeti hír itt elérhető


Állatok Világnapja és Nyugdíjasok Hete a Vadaskertben

2020.09.28

Ma indul és két hétig tart a Nyugdíjasok Hete, csütörtöktől vasárnapig pedig az Állatok Világnapja a Kecskeméti Vadaskertben. Mindkét akció ideje alatt az idősek illetve a gyermekek 300 forintos jeggyel léphetnek be az állatkertbe. Mutatjuk az akció részleteit.

az eredeti hír itt elérhető


Zöldbe csalogató arborétumi programok az Erdők Hetén

2020.09.26

Kifejezetten gyermekeknek (óvodásoknak és iskolásoknak) szervez vezetett interaktív erdészeti foglalkozást az Arborétum az Erdők Hete alkalmából a jövő héten. A fiatalok játékos formában ismerkedhetnek meg az év fájával, gyógynövényével és madarával, emellett pedig tanulhatnak az erdők klímaváltozást mérséklő szerepéről és az alföldi erdőgazdálkodás gyakorlatáról is.

az eredeti hír itt elérhető


Roma festőművész alkotásai az iparkamarában

2020.09.24

Ifj. Kunhegyesi Ferenc Bács-Kiskun Megyei Prima Díjas festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás október 1-jén a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.

az eredeti hír itt elérhető


Folytatódik a HÍRÖS KECSKEMÉTIEK pódiumbeszélgetés

2020.09.11

A 2020/2021-es évad első „Hírös kecskemétiek” című pódiumbeszélgetését rendezi meg 2020. szeptember 29-én, kedden 18 órakor a Hírös Város Turisztikai Központ.     Ezúttal három ismert kecskeméti személyiség mesél pályájáról, sikereiről és terveiről a régi Városi Mozi épületében. 

az eredeti hír itt elérhető


30. Kecskeméti Népzenei Találkozó

2020.09.11

A Kárpát-medencei pásztorkultúra kerül a középpontba a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozón, amelyen hagyományőrző mesterek, autentikus népzenei programok, táncház és szabadtéri rendezvények is várják a közönséget szeptember 17. és 20. között. A pásztorok kezében maradtak fent azok a hangszerek, amelyek a vonós zenekultúra térnyerése előtt egész Európa hangszeres zenéjét meghatározták. A kerek évfordulón a pásztorok köré csoportosuló zenei értékeket állítják a Kecskeméti Népzenei Találkozó fókuszába.

az eredeti hír itt elérhető


Öröm a zene az Agórában

2020.08.18

A kortárs könnyűzene és koncertek kedvelői augusztus 22-én szombaton 10 órától az Öröm a zene országos zenei tehetségkutató kecskeméti fordulójának lehetnek részesei. Fellépnek: Silent Scream, Bad News Band, Earlybird, Black Weather, Audiogram, Carl Official,  After love, Ossó Balázs, No Last Page, TooFar, Pardon Me!, HCKRY. 

az eredeti hír itt elérhető


Küldjön be fotót a Kiskunsági Nemzeti Parknak, családi belépőt nyerhet!

2020.05.24

Felhívást tett közzé az idén 45 éves Kiskunsági Nemzeti Park az Európai Nemzeti Parkok Napjához kapcsolódva. Nem kell mást tennünk, mint fotón megmutatni, mit jelent számunkra az egészséges természeti környezet és a Kiskunsági Nemzeti Park. A tét nem kevesebb, mint egy éves családi belépő a park által szervezett szakvezetéses túrákra!

az eredeti hír itt elérhető


Kultúra Otthon a Hírös Agóra jóvoltából

2020.04.03

Április 3-án 18 órától online közvetítéssel jelentkezik a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, az elmaradt Beethoven est műveit mutatják be. A ma felcsendülő klasszikus dallamok mellett számtalan foglalkozás, program és kiállítás vált online elérhetővé a Hírös Agóra honlapján és közösségi oldalán az elmúlt időszakban.

az eredeti hír itt elérhető


Mától nincs termelői piac

2020.03.19

A szervezők tájékoztatják kedves vásárlóikat, hogy a csütörtökönként a kecskeméti Városháza előtt megrendezésre kerülő Kecskeméti Tanyai Termék Piac a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések miatt a mai naptól bizonytalan ideig zárva tart.

az eredeti hír itt elérhető


Elmaradnak az Eötvös Cirkusz előadásai Kecskeméten

2020.03.12

Lemondta kecskeméti előadásait az Eötvös Cirkusz. A népszerű társulat 10 napig mutatta volna be műsorát.  

az eredeti hír itt elérhető


Elmaradnak az Eötvös Cirkusz előadásai Kecskeméten

2020.03.12

Lemondta kecskeméti előadásait az Eötvös Cirkusz. A népszerű társulat 10 napig mutatta volna be műsorát.  

az eredeti hír itt elérhető