Környezettudatosságra nevel A jegesmedve szerelMese

2021.11.05

A Kecskeméti Nemzeti Színház trendi mesével hívja fel a felcseperedő generáció figyelmét a klímaváltozásra. A klímamese írója Tóth Kata dramaturg, aki magánéletében mindent elkövet, hogy a mindennapokban egyre inkább csökkentse ökológiai lábnyomát, s erre igyekszik felhívni mások figyelmét is. Ezt a célt szolgálja A jegesmedve szerelMese című előadás, amelyet Cseke Péter direktor rendezett. A fagyimacik és a világ megmentéséért szorgoskodó fiatalok humoros, érzelmes, vagány zenékkel és koreográfiákkal teletűzdelt történetét csütörtök délután láthatta először a gyermekközönség.

az eredeti hír itt elérhető


Betekinthettek A cirkuszhercegnő szuperprodukció olvasópróbájába a kecskeméti nézők

2021.10.26

Nem ünnepelhettük volna méltóbb módon Kálmán Imre, A cirkuszhercegnő zeneszerzőjének születésnapját, mint a magyar zeneszerző egyik leghíresebb művének olvasópróbájával. A nézők máris bepillantást nyerhettek a Kecskeméti Nemzeti Színházban készülő újabb nagyszabású produkcióba, ugyanis nyilvános olvasópróbát tartottunk kedden.

az eredeti hír itt elérhető


Fergeteges vígjáték debütált a Kelemen László Kamaraszínházban

2021.10.23

Október 22-én mutatta be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Szerednyey Béla rendezésében az 1x3 néha 4 című vígjátékot. 

az eredeti hír itt elérhető


Ők lettek a 12. SZÍN-TÁR díjazottjai

2021.10.05

Hét színészképző intézmény hallgatói fesztiváloztak hat napon át, Kecskeméten. A szakmai zsűri felfedte, mely előadásokat díjazták.

az eredeti hír itt elérhető


Csapó Virág és Frigyesi Tünde csalt mosolyt az ovisok arcára

2021.09.23

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészei és dolgozói megfeszített munkatempójuk ellenére előszeretettel állnak jó ügyek mellé. Csapó Virág például korábban örökbe fogadta a Kunadacsi Igazgyöngy Óvodát, ahova rendszeresen szállít adományt. Szeptemberben is ellátogatott az intézménybe, de ezúttal a ruhákkal és játékokkal teli zsákok mellett különleges vendégeket is vitt magával.

az eredeti hír itt elérhető


Három ország hét színészképző intézményének hallgatói találkoznak Kecskeméten

2021.09.21

Hét magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be keddtől hat napon át Kecskeméten. A 12. SZÍN-TÁR, a Színművészeti Egyetemek Találkozója szeptember 21-26. között ígéretes előadásokkal várja a nézőket.

az eredeti hír itt elérhető


Bemutatóra készül a Kecskeméti Nemzeti

2021.09.17

A 100 éve született Karinthy Ferenc két egyfelvonásos darabjával készül a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a 125., jubileumi évad megnyitására szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján.

az eredeti hír itt elérhető


A Kecskeméti Nemzeti Színház újra vendégül látja a jövő színművészeit

2021.09.17

A 12. SZÍN-TÁR, a Színművészeti Egyetemek Találkozója szeptember 21-26. között ígéretes előadásokkal várja a nézőket. Újszerű rendezéseket, izgalmas dramaturgiai megoldásokat és kitűnő színészi játékot láthat a közönség a színművészeti egyetemek rangos találkozóján.

az eredeti hír itt elérhető


Új helyszínen az Újvilág Passió

2021.09.06

Idén színpadra tűzte az Újvilág Passió című előadást a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Cseke Péter rendezését idén új helyszínen, díjmentesen láthatták a nézők a Piarista Szentháromság Templomban. A darabot kétszer, pénteken és szombaton is meg lehetett tekinteni.

az eredeti hír itt elérhető


Új helyszínen az Újvilág Passió

2021.09.06

Idén színpadra tűzte az Újvilág Passió című előadást a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Cseke Péter rendezését idén új helyszínen, díjmentesen láthatták a nézők a Piarista Szentháromság Templomban. A darabot kétszer, pénteken és szombaton is meg lehetett tekinteni.

az eredeti hír itt elérhető


Sokszínű repertoárt kínál az új évad a Kecskeméti Nemzetiben

2021.08.31

Az idén 125 éves Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nézőközpontú, ugyanakkor mindenkori üzenetében felelős szemléletmódot kíván követni. Lesz krimi, dráma, musical, opera, táncos és gyerekdarab, s még rögtönzött tárgyaláson is részt vehet a közönség, méghozzá egy „terrordarabban”. Alighogy lezárult tehát a 2020/21-es évad, máris teljes erőbedobással készül a színház új, jubileumi évadára.

az eredeti hír itt elérhető


Sokszínű repertoárt kínál az új évad a Kecskeméti Nemzetiben – Videóval

2021.08.31

Az idén 125 éves Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nézőközpontú, ugyanakkor mindenkori üzenetében felelős szemléletmódot kíván követni. Lesz krimi, dráma, musical, opera, táncos és gyerekdarab, s még rögtönzött tárgyaláson is részt vehet a közönség, méghozzá egy „terrordarabban”. Alighogy lezárult tehát a 2020/21-es évad, máris teljes erőbedobással készül a színház új, jubileumi évadára.

az eredeti hír itt elérhető


Elindult a bérletezés a színházban

2021.08.11

Elindult a bérletezés a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban a 2021/2022-es évadra.

az eredeti hír itt elérhető


A Légy jó mindhalálig! és a Férjek és feleségek az évad legjobb előadása, Märcz Fruzsina és Orth Péter pedig az évad legjobb színészei

2021.07.30

Igazán örömteli volt a legújabb, Kecskemét Oscar-gálájaként is emlegetett „Együtt a művészetért!” Gála, ugyanis újra élőben, vidám gálaműsor kíséretében adták át a díjakat péntek este a Kecskeméti Nemzetiben.

az eredeti hír itt elérhető


Évadzáró társulati ülés a Kecskeméti Nemzetiben

2021.07.30

Újabb évad ért véget a jövőre 125 éves születásnapját ünneplő kecskeméti teátrumban. Volt itt minden, öröm, bánat, reménykedés, siker és sok taps, online és élő előadások… mindezekről Cseke Péter direktor és a tagozatok vezetői beszéltek pénteken a nagyszínházban összegyűlt társulatnak.

az eredeti hír itt elérhető