Mit ad a vállalkozásoknak a kamara? Most elmondják a vezetői!

2020.09.14

 

Eltelt egy újabb négyéves ciklus a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetői struktúrájában; októberben választások elé néz a köztestület. Gaál József mostani elnök 2000 óta vezeti a megyei iparkamarát, megszakítás nélkül öt ciklusra választották meg, és most hatodjára is megméretteti magát. Érdekes periódust hagy maga mögött a vezetés, a legutolsó tisztújítás alkalmával meglehetősen sok változás történt a kamara irányításában: három új alelnök is érkezett, Kurdi Viktor lett az általános alelnök, Slonszki Attila a kereskedelmi, míg Sziráki Szilárd az ipari területért felelős. Szerephez juttatásukkal jelentős fiatalítást hajtottak végre a kamara választói. Mellettük az oktatási és képzési területet Pintye László, a kézműipari részt pedig Tasi László vitte. Az elnököt és az ötből ezúttal három tagozati alelnököt arra kértük, hogy értékeljék a lezáruló időszakot.

az eredeti hír itt elérhető