Szombati program – 25 kilométeres emléktúrát rendez Kecskeméten a Református Általános Iskola

2018.09.20
Szombati program – 25 kilométeres emléktúrát rendez Kecskeméten a Református Általános Iskola

A Kecskeméti Református Általános Iskola a 2018/2019-es tanévben ünnepli újraindításának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból, 2018. szeptember 22-én, szombaton 25 kilométeres gyalogtúrát szerveznek - írtuk meg korábban. A túra célja, a Kecskeméti Református Általános Iskola újraindításának 25. évfordulójáról való méltó megemlékezés. A nevezésből, valamint az eladott támogatói jegyekből befolyt összeggel a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházát támogatják úgy, hogy az adományokat személyesen a gyalogláson résztvevő diákok és szülők képviseletével juttatják majd el az intézményhez. A túra célja mindemellett az is, hogy túrázási, sportolási, lehetőség biztosítsanak a jelentkezők számára.

az eredeti hír itt elérhető