Igent mondott Szendy Lilla az Exatlon egykori kihívójának
Felrobbantotta az internetet Szendy Lilla és Szabó Benedek közös fotója.
Federer: az én fejemben is nagyon sok a kérdőjel
Egy év kihagyás után a dohai tenisztornán tér vissza a svájci.
Telefonos bűnügyi felügyelet alatt az Idun kapitánya
Hableány katasztrófa: 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az ukrán hajóst.
A szivárványcsaládok miatt vitatkozik Fekete-Győr és Jakab Péter
Tovább mélyül a szakadék a baloldali koalíción belül.
Túllépte a százezret a vírus áldozatainak száma Olaszországban
Pontosan egy évvel azután, hogy a járvány első európai gócpontjának számító Lombardia tartományt először lezárták.
Játszóterek, temetők és helyi civil szervezetek fejlesztésére is lehet pályázni
A rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint.
Elhunyt Almási István népzenekutató
Almási István az erdélyi magyar népzenekutatás első számú szaktekintélye volt.
Burundiban szabadon engedik a rabok csaknem 40 százalékát
A rendelet indoklása szerint a börtönök túltelítettségén akarnak enyhíteni több mint 5200 fegyenc szabadlábra helyezésével.
Nyitva marad a piac
Az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet továbbra is várja a vásárlókat. A kormány döntése értelmében hétfőn életbe léptek a március 22-ig tartó szigorított védelmi intézkedések, azonban a kivételek között szerepel a piac és a termelői piac.
…
Dallal köszöntötték a nőket Dorozsmán – videó
– Egy szál rózsaszál, ennyi csak, mit adhatunk, így kívánunk még nagyon sok boldog nőnapot. Nem kis dolog, mondhatja más, hogy szívünk nektek dobog, e rózsaszál jelzi most e szép napot – a Kiskunddorozsmai Maszkos Kórus így köszöntötte fel a tele…
Megújultak a madarakat bemutató táblák Katona József téren
10 év után megújultak a Katona József téren elhelyezett városlakó madarakat bemutató tablók. A felújított ismeretterjesztő táblák a zrínyis gyerekek madáretetői mellé kerültek ki.
Kétnaponta lopott, sokáig börtönben marad a halasi férfi
Két év börtönre ítélt a Kiskunhalasi Járásbíróság egy 37 éves férfit, aki tavaly tíz nap alatt öt alkalommal követett el lopást.
Virágot kaptak a szabályosan közlekedő hölgyek Kecskeméten
A szabálykövető hölgyeket virággal jutalmazta a rendőrség a Kecskeméten tartott nőnapi közlekedési ellenőrzésen.
Érkeznek a csekkek a gépjárműadó befizetéséhez
Megkezdte a gépjárműadó befizetéséhez szükséges csekkek postai kézbesítését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Március végéig minden címzett megkapja a fizetési kötelezettségéről szóló határozatot.
Hatalmas ígéretet tett a OnePlus a kamerájára
Együttműködést jelentett be a OnePlus és a Hasselblad, hogy közösen fejleszti a csúcskategóriás okostelefonok kameráit a következő OnePlus készülékek esetében.
