Liu Shaolin arany-, Liu Shaoang ezüstérmes 1000 méteren
A világklasszis testvérpár mögött az olasz Pietro Sighel lett a harmadik.
Újabb döntetlen, ezúttal a Vác ellen
A KTE HUFBAU a bajnokság 23. fordulójában a Vác FC-t fogadta a Széktói Stadionban zárt kapus meccsen. Az inkább küzdelmes, mintsem látványos találkozón nem bírtak egymással a csapatok.
Kína és az Európai Unió kapcsolatai rugalmasak és életerősek
Kína együtt kíván működni az Európai Unióval egyebek mellett a gazdasági helyreállás és a klímaváltozás terén – mondta a kínai külügyminiszter.
Tömeges oltást rendeztek hétvégén a veszélyeztetett francia megyékben
A több száz alkalmi oltóközpontban a 75 éven felülieknek adhatják be a koronavírus-elleni oltást.
Helyi érték lett a kalocsai Jézus Szíve-körmenet is
A Kalocsai Települési Értéktár Bizottsághoz bekerült egy jellegzetes kalocsai hagyomány, a Jézus Szíve-körmenet és -búcsú is.
Varga Judit: a nemzeti jogrendszer ismerete nélkül lehetetlen jogállamisági vitákat folytatni
Magyarország éppen ezért nem bírál egyetlen tagállamot sem, de elvárjuk, hogy minket se támadjanak – írta az igazságügyi miniszter Facebbok oldalán.
Az eddigi legrészletesebb felvétel készült el egy újszülött tüdejéről
A kutatók pontosabban akarták látni, hogyan zajlik az első be- és kilégzés.
Kigyulladt a kecskeméti szeméttelep
Az összehordott szemét égett mintegy háromszáz négyzetméteren Kecskemét külterületén, a Kisfái szeméttelepen 2021. március 7-én, vasárnap délután.
Magabiztosan nyert Balatonfüreden a MOL-PICK Szeged
Az Orosháza elleni hazai sikert követően Balatonfüreden is végig vezetve nyerte meg bajnoki mérkőzését az erősen tartalékos MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata. A 35–26-os győzelem után most válogatotthétre mennek a játékosok.
A Szeged kilenc góllal nyert Balatonfüreden
A MOL-Pick Szeged 35-26-ra győzött a Balatonfüred vendégeként a férfi kézilabda NB I vasárnapi játéknapján.
Az osztrákok hozzánk jönnének maguknak orosz vakcinát beadatni
A bécsi magyar nagykövetség Facebook-bejegyzéséből derült ki, hogy osztrákok a Magyarországra nagyobb számban érkező orosz vakcinával oltakoznának.
Jankovics nyolcadik, Kozák a döntőben
A 26 éves Jankovics 1990 után első magyarként szerepelhetett a szám Eb-döntőjében, ahol 2,19 méterrel zárt.
Összehordott szemét égett Kecskemét külterületén – Frissítve
Összehordott szemét égett mintegy háromszáz négyzetméteren Kecskemét külterületén, a Kisfái tanyán.
A katasztrófavédelemnél változatlan az ügyfélfogadás rendje
Csak előzetes bejelentkezés és időpontegyeztetés után, a járványügyi intézkedések szigorú betartásával lehetséges.
Kiadvány készült a 133 éves kórus születésnapjára
Sajtóbeszélgetést szerveztek a Kecskeméti Kodály Kórus 133 éves születésnapi kiadványáról péntek délelőtt a Wojtyla ház különtermében. A vegyeskar vezetősége a krónikás füzettel jelezni szeretné, hogy a két világháborút megélt, nagy múltú kórus a …
