Megnyílt a III. Axon Kecskeméti Művésztelep kiállítása
A 2018-as őszi III. Axon Művésztelepen készült alkotásokból nyílt kiállítás pénteken este a Kápolna Galériában. Tizenhárom kecskeméti kötődésű művész vett részt az alkotótáborban, amelyet idén is Zebegényben rendeztek.
Megnyílt a III. Axon Kecskeméti Művésztelep kiállítása
A 2018-as őszi III. Axon Művésztelepen készült alkotásokból nyílt kiállítás pénteken este a Kápolna Galériában. Tizenhárom kecskeméti kötődésű művész vett részt az alkotótáborban, amelyet idén is Zebegényben rendeztek.
Elsősök fogadták örökbe az ,,Enni adok” ételdobozt
Elsősök fogadták örökbe a Nyíri út 15. szám alatt található ,,Enni adok – enni kapok” ételdobozt, amelyet a Re-Formáló Egyesület helyezett ki a szegény körülmények között élő kecskemétieknek.
A kárpátaljai magyar alkotóerő előtt tiszteleg az Időfonal
A színpadi produkció különlegessége egy olyan, főként női ruhákból, jelmezekből álló kollekció bemutatása, amely a múltat, a hagyományt ötvözi a jelennel.
Kigyulladt egy tanyaépület Fülöpjakab külterületén
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül hetven négyzetméter alapterületű tanyaépület Fülöpjakab és Kunszállás határában. A tűzoltók megfékezték a lángokat.
Árokba borult egy autó Sándorfalva és Szeged között
Egy személy sérült meg, amikor egy személyautó az útról lesodródott és fának csapódott Szeged határában.
Tavasszal indul az Esterházy-kastély koncertsorozata
Haydn-fesztivál és dzsesszkoncertek is szerepelnek idén a fertődi Esterházy-kastély koncertsorozatában, amely márciustól novemberig várja a közönséget.
Borús, de csapadékmentes lesz a szombat
Napközben az élénk szél mellett többnyire 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.
A Daniel SPEER Brass Quintet adott koncertet a Rákócziban
Február 8-án péntek délután interaktív koncert várta a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjait. Az intézmény sportcsarnoka pillanatok alatt átalakult egy koncertteremmé, ahol a Daniel SPEER Brass Quintet (az öt rézfúvós) adott hangszerbemutató kon…
Ezúttal a Hírös Agórában csendült fel a Trónok harca zenéje
Pénteken este óriási sikerrel rendezték meg az idén 125 éves M. Bodon Pál Zeneiskola ünnepi hangversenyét Film Zene Est címmel. A mozi történelem klasszikusait adták elő az iskola jelenlegi és egykori növendékei és tanárai, de két sztárvendég, Kocsis P…
A kajakos Suba Róbert a magyar parasport napjának nagykövete lett
Drávucz Rita olimpikon, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, valamint a szegedi színekben sportoló Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakos lesz idén a magyar parasport napjának nagykövete.
A lélek gyógyulását klinikai szakpszichológusok segítik
Hazánkban szinte egyedülálló módon kórházi osztályon belül elkülönített részlegen folytatnak pszichoterápiás tréningeket a halasi szakemberek.
Az M. Bodon Pál Zeneiskola ünnepi filmzenés hangversenye az Agórában
A kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola 125. éves jubileumának nyitókoncertjét 2019. február 8-án, pénteken este tartották az Agórában. A műsorban a zeneiskola jelenlegi és volt növendékei, valamint tanárai léptek fel.
Katarzis
Háttal a kapunak, mintegy 12 méterre tőle a levegőben levett egy középre ívelt labdát, egyet dekázott vele, majd beollózta!
Holnap 17 órakor a BL-ben: Celje-MOL-PICK Szeged – útinapló
Holnap 17 órakor a férfi kézilabda VELUX EHF Bajnokok Ligájában, a B csoport 11. fordulójában a MOL-PICK Szeged a szlovén Celje otthonában lép pályára. A magyar bajnok elindult, Útinaplóval jelentkezünk.