Összeütközött négy autó Kecskeméten
Négy személyautó karambolozott Kecskeméten, a Szent László körúton, a Búzakalász utcánál 2021. szeptember 19-én, vasárnap délelőtt.
Pályafelújítások és menetrendi módosítások a vasútvonalakon
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat szeptember 20-tól.
…
Elképesztő: ilyen cukin lépked már az SMA-s kis Zente (videó)
Hihetetlen, hogy mennyit fejlődött már a kisfiú. Egy egész ország szurkol a teljes gyógyulásáért.
„Fogva tartanak és le fogják vágni az ujjaim”: brutális módszerekkel dolgoznak a magyar bűnözők
Az unokázós csalók ezzel csaltak ki pénzt és ékszereket egy idős asszonytól – most a budapesti rendőrök kezdeményezték letartóztatásukat.
Filmklubokat indít a Nemzeti Filmintézet
A FILMIOKLUB-ok ingyenes vetítésekkel, beszélgetésekkel ismertetik meg a magyar filmet az egyetemista fiatalokkal.
Meghalt Chris Anker Sörensen volt profi kerékpáros
A dán sportembert kerékpározás közben ütötte el egy autó a belgiumi Zeebrugge-ben.
Egyre több autót használnak Németországban
A háztartások jelentős része a klímaváltozás miatti aggodalmak ellenére legalább két autóval rendelkezik.
Rendkívüli tárlatvezetést tartanak a Népi Iparművészeti Gyűjteményben
Új időpontban, szeptember 24-én, pénteken 17 órakor tartanak rendkívüli tárlatvezetést az Erdélyi Mellesek című kiállítása kapcsán a kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjteményben.
Melléképület égett Kőröstetétlen belterületén
Kigyulladt egy huszonöt négyzetméteres melléképület szombaton délután Kőröstetétlenen, az Új utcában.
Gyerekek találtak rá a harminc millió éves óriáspingvinre
Az új-zélandi Waikatóban talált állat minden más ősi óriáspingvinnél magasabb, a becslések szerint nagyjából 1,6 méteres lehetett lábujjától a csőre csúcsáig.
Rendőrkézen három embercsempész: egyiküket két és fél órán át üldözték
A rendőrök három esetnél is intézkedtek az elmúlt 24 órában. Többek között őrizetbe vettek két férfit és egy nőt. Egyiküket két és fél órán keresztül követték, mire megállt.
Autómentes Nap Kecskeméten – Mutatjuk a lezárt utcákat
Vasárnap, az Autómentes Nap jegyében Kecskeméten, a Kossuth téren 10-től 18 óráig környezetvédelemmel, egészséges életmóddal, közlekedéssel kapcsolatos programok, bemutatók, játékos foglalkozások, kézműves foglalkozások, kerékpár szerviz, veterán és eg…
Vasárnap új helyen állnak meg a Volánbusz járatai
Az Európai Autómentes Nap rendezvényei miatt a Volánbusz járatai módosított útvonalon közlekednek és új helyen állnak is meg vasárnap Kecskeméten.
Kellemes kora őszi idő lesz ma
Viszont néhány megyében esőre is számítani kell.
Burkolatjavítás az M5-ösön Kecskemétnél – Mutatjuk a terelőutakat
Burkolatjavítás munkákat végeznek az M5-ös autópályán, ezért Lajosmizsénél a pihenőhelynél lezártak egy csomóponti ágat.