Sokakat érintő betegségek ellen dolgoznak a Nemzeti Laboratóriumban
A vírusokkal, a kórokozó baktériumokkal és a ritka betegségekkel is felveszik a harcot a szegedi Nemzeti Laboratóriumban. A 400 négyzetméteres épület még készül, de a kutatások már zajlanak. Teljesen új technológiákat dolgoznak ki.
Ilyen időjárásra számíthatunk kedden Bács-Kiskunban
Cikkünkből megtudhatja, milyen időjárásra számíthatunk kedden.
Koronavírus: 455 az új fertőzött, elhunyt 17 beteg
A beoltottak száma 5 911 737, közülük 5 682 396 fő már a második oltását is megkapta, 911 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 455 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 829 911 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek s…
Lezárt akta: Gondatlanság okozta a favágó halálát
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt folytatott eljárást egy 36 éves csemői férfival szemben. A vizsgálat lezárult, és a rendőrök most …
Gondatlanság okozta a favágó tragédiáját
Egy fenyő dőlt egy favágóra még tavaly karácsonykor egy lajosmizsei erdészetben. Beverte a fejét egy korábban kidöntött fába, ráadásul védősisak sem volt rajta. Olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy később a kórházban életét vesztette. A Bács-Ki…
Két nagy kieső is edzésbe állt a Barcánál
Még kérdéses, mikor léphetnek pályára tétmeccsen.
A vécén keresztül másznak be a lakásokba a patkányok?
Egyre nagyobbak és bátrabbak a patkányok Nagy-Britanniában, a rágcsálók a vécén felúszva jutnak be a lakásokba – ezt állítja egy kártevőirtással foglalkozó cég vezetője. Egy másik szakértő szerint viszont ez nem túl valószínű.
Egy ausztrál magángyűjteményben találtak rá egy új puhatestűfajra
Nagyon ritka fajról van szó, amelynek élő példányát még nem látták.
Major Ádám ipponokkal gyűjtötte be az aranyat
Remek hétvégén vannak túl a Kecskeméti Judo Club versenyzői, hiszen az Egerben megrendezett országos bajnokságon több érmet is begyűjtöttek tehetségeik.
Százhuszonöt határsértőt tartóztattak fel a Bács-Kiskun megyei rendőrök
Bács-Kiskun megyében a szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn összesen 125 határsértőt tartóztattak fel.
Trópusi ciklon csapott le a Fülöp-szigetekre
A Kompasu névre keresztelt ciklon óránkénti 100 kilométeres széllökésekkel érkezett, a vihar útjában álló lakott területekről 1,6 ezer embert kellett evakuálni.
A járvány korai szakaszának kezelése kudarc, az oltási kampány példátlan siker a briteknél
A két alsóházi szakbizottság közös tanulmánya szerint a lassú, fokozatos lezárás több halálesethez vezetett.
Itt lassíthatják közúti munkálatok a forgalmat Bács-Kiskun megyében
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy hol kell forgalomkorlátozásra számítani kedden Bács-Kiskun megyében.
Már saját szövetségesei sem bíztak Karácsonyban
A nyár végére megrendült a Karácsony Gergelybe vetett bizalom, aki végül pszichikailag adta fel a miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelmet.
Tudjon meg mindent a finn kultúráról tematikus rendezvénysorozaton!
Az érdeklődők filmeken, kiállításokon és beszélgetéseken keresztül ismerkedhetnek meg a finnek világával.
