2032: rendező Brisbane
az eredeti hír itt elérhető
Varázstáska: idén is segíthetjük a rászoruló családok iskolakezdését
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata civil szervezetekkel karöltve idén is megszervezi a „Varázstáska” jótékonysági tanszergyűjtő akciót a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére. Július 26-a és augusztus 25-e k…
A Pfizer és az AstraZeneca vakcinája is nagyon hatásos a delta variánssal szemben
A védőoltások mindkét dózisa szinte ugyanolyan védelmet biztosít a delta mutáció ellen, mint az eddig domináns alfa variánssal szemben.
Gulyás: további 15 embernél igazolták az újabb vírusvariánsok megjelenését
A Nemzeti Népegészségügyi Központ Covid-laboratóriumában további 15 fő esetén igazolták az újabb koronavírus-variánsok megjelenését: 14 esetben a delta, egy esetben a gamma (brazil) variánst azonosították – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető mi…
11 centis késsel fenyegették meg a szegedi hamburgerező alkalmazottait
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén télen, egy szegedi hamburgerező alkalmazottait azzal fenyegette meg, hogy leszúrja őket.
Filmet forgatnak a helyi értékekről
Kisfilmet forgatnak Jászszentlászlóról.
Megérkezett Bende új kerekesszéke
Saját kerekesszékével közlekedhet Bende, a 2 éves, nyitott gerinccel született kisfiú, ugyanis megkapta a számára egyedileg legyártott járművet Svédországból. Jól halad a fejlesztőtornákkal is: a héten megtette az első önálló lépőmozdulatokat….
Ecuadorban sokan meghaltak két börtönlázadásban
Legalább 18 fogoly meghalt két börtönlázadásban Ecuadorban, és többen megsebesültek, köztük rendőrök is.
Újabb embercsempészt tartóztattak le
az eredeti hír itt elérhető
Több mint 15 millió forint értékű kábítószert foglaltak le Budapesten
A rendőrök a drogkereskedőről egyik vásárlója ellenőrzésekor szereztek tudomást.
Ne várjunk őszig a kéménysepréssel
A kéményseprők a fűtési szezonon kívüli is elérhetők, ajánlott ilyenkor felvenni velük a kapcsolatot, hogy elvégezzék az ingyenes kéményellenőrzést.
Hoppá! Kiderült kivel jár Dobó Kata
Dobó Kata és új párja a kulisszák mögött szerettek egymásba.
Századvég: elsöprő a kiskorúakat célzó szexuális propaganda elutasítottsága
A felmérés szerint a magyarok úgy gondolják, az iskolákban és óvodákban nincs helye felnőtt szexuális orientációkat bemutató, LMBTQ-foglalkozásoknak.
A Hegedűs-házaspár célkeresztjében a család és a sport áll
A sport szeretete, egymás megbecsülése széttéphetetlen kötést jelent a kosárlabdázó Hegedűs-házaspár életében. Gergely Budapestről, Vivien Kiskunfélegyházáról érkezett a hírös városba, ahol egymásra találtak. Sok házaspár életében a meglátni és megszer…
A NASA marsjárója megkezdi a talajminták gyűjtését a vörös bolygón
Az utolsó előkészületeket teszi az amerikai űrkutatási hivatal Perseverance marsjárója ahhoz, hogy megkezdje a talajminták gyűjtését a Marson.