Dentalux fogászat Kecskeméten: nemcsak nevében más…
A Dentalux fogászat Kecskemét belvárosában teljeskörű fogorvosi ellátásaival több mint 20 éve áll a páciensek rendelkezésére.
Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M5-ösön, Lajosmizsénél
Baleset történt szerda délután az M5-ös autópályán, Lajosmizsénél.
Az ország legszebb könyvelője lehet majd a stílusos Panna
Vészi Panna Eperke úgy viseli a komolyabb zakót is, hogy mindenkinek megakad rajta a szeme. A 19 éves lány Baranyát képviseli a Tündérszépek döntőjében.
ITM-államtitkár: a klímavédelem költségei nagy terhet jelentenének a háztartásoknak
Steiner Attila szerint ezért ezt ilyen formában Magyarország nem tudja támogatni.
Emelkedtek a bérek Bács-Kiskunban
A koronavírus-járvány ellenére emelkedtek a bérek Bács-Kiskun megyében – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal első negyedévet vizsgáló jelentéséből.
Garázseladásról és liftfelújításról döntött a bizottság
Felújítják a nagyszínház két liftjét, megvesznek egy Cserepes sori lakást, és eladnak egy alig használható garázst. Ezekről döntött egyebek mellett a szegedi közgyűlés pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottsága tegnapi ülésén.
Életeket ment a Vérdepó az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban
Az elmúlt években rendkívül jó partnerség és operatív együttműködés alakult ki a Szegedi Regionális Vérellátó Központ és a Szegedi Tudományegyetem között. Az SZTE polgárai hosszú évek óta elkötelezett hívei a véradásnak, mert tudják, egy véradó akár há…
Titkos jelekkel üzent Vilmos és Katalin Harry-nek és Meghan-nek
A királyi szakértő szerint Vilmos herceg és felesége, Kate Middleton valójában Harry-nek és Meghan-nek üzennek a mostani viselkedésükkel.
Izraelben meredeken növekszik az újonnan fertőzöttek száma
A súlyos betegek száma csak lassan növekszik az átoltottságnak köszönhetően.
Három tini egy nap alatt féltucat biciklit lopott el Szegeden – Fotók
Több mint féltucat kerékpárt lopott el három szegedi fiatal a Tisza-parti városban. Bár megpróbálták elrejteni a zsákmányt, a rendőrök végül megtalálták a tolvajokat és a bicikliket is.
Kupakgyűjtő szívbe gyűjtenek a kübekháziak is
Több megyei településhez hasonlóan mostantól Kübekházán is egy szív alakú, köztéri fémtárolóba gyűjthetnek kupakot a lakosok.
Kleinheisler László szerződést hosszabbított Eszéken
A 27 éves középpályás korábban a Puskás Akadémia, a Videoton FC és a Ferencváros színeiben is szerepelt, illetve megfordult Németországban és Kazahsztánban.
Lezárult a Kertész Imre Intézet és a MANK képzőművészeti pályázata
Formabontó kortárs alkotásokban élnek tovább Kertész Imre gondolatai a Kertész Másként pályázatnak köszönhetően.
A Pesti Srácok.hu leleplezte Cseh Katalinék céghálóját
Topolyára is vezetnek a momentumos képviselőhöz köthető céges hálózat szálai.
Elkészítették a megyei bajnokságok sorsolásait
Az MLSZ Csongrád-Csanád megyei igazgatóságán elkészítették a megyei bajnokságok sorsolásait. A felnőtt pontvadászatok őszi szezonja az augusztus 21–22-i hétvégén kezdődik, és a megyei III. osztály kivételével (amely november 27–28-án zárul) november 1…