Először raktak tojásokat egy ritka teknősfaj fogságban élő egyedei Kambodzsában
A 71 tojást öt királyi teknős rakta le.
Meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét
A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő további 60 napig elfogadják a diákigazolványokat.
A kiskőrösi férfi közel háromszázmilliót csalt ki egy asszonytól
A rendőrök otthonában fogták el a kiskőrösi gyanúsítottat. Tőle gépkocsit, ékszereket és készpénzt foglaltak le, illetve ingatlanokat is zár alá vettek.
Csúcson vannak az árak a használt lakások piacán
Élénkülés jellemezte az elmúlt 5-6 évben az országos, így a Csongrád-Csanád megyei lakáspiacot is. Február végén Szegeden a használt lakások négyzetméterára 444 ezer forint volt, Csongrádon ugyanakkor csak 151 ezer.
Csúcson vannak az árak a használt lakások piacán
Élénkülés jellemezte az elmúlt 5-6 évben az országos, így a Csongrád-Csanád megyei lakáspiacot is. Február végén Szegeden a használt lakások négyzetméterára 444 ezer forint volt, Csongrádon ugyanakkor csak 151 ezer.
Veszprémből erősít vb-ezüstérmes játékossal a MOL-PICK Szeged
A következő szezontól a MOL-PICK Szeged mezében szerepel Kent Robin Tönnesen.
Meg akarta ölni a kisfiát egy nő – másodperceken múlt a tragédia
Fürdőkádba akarta fojtani a gyermekét, az asszony ellen nemrég emeltek vádat.
Rekordmagas a kórházban kezeltek száma Csehországban
Több mint 8100 személyt kezelnek Coviddal a cseh kórházakban, ami a járvány tavaly márciusi kitörése óta új csúcsot jelent.
Ma 18 órától a labdarúgó NB II.-ben: Szeged-Csanád GA–Szolnok
Egy góllal és egy (ön)gólpasszal járult hozzá csapata siófoki sikeréhez a Szeged-Csanád GA támadója, Varga Szabolcs (25), aki nagyon szeretné, ha ma a Szolnok ellen megint győzne a csapat a labdarúgó NB II. 27. fordulójában.
Otthonról vigyázhatjuk az afrikai szavanna veszélyeztetett állatait
A különböző kameranézeteknek köszönhetően mindig más nézőpontból figyelhető meg a távoli vadvilág.
Folyamatosan osztják a vakcinákat a háziorvosoknak
2500 adagnyi Moderna vakcina érkezett tegnap a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalhoz. Az ampullákat ma osztották szét a háziorvosok között. A mostani szállítmány 500 embernek a második, 2000 embernek pedig az első oltására elegendő. Mindemellett a mai n…
Pelé is megkapta az oltást
Felejthetetlennek nevezte a napot a brazil csillag.
Hollandiában vélhetően pokolgépes támadás ért egy tesztközpontot
Robbanás történt egy észak-hollandiai település, Bovenkarspel koronavírus-tesztközpontjánál, a rendőrség szerint pokolgépes támadásról van szó.
Újragondolt szegedi papucsok tervezésére írtak ki pályázatot
A legjobb alkotásokból a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában nyílik júniusban kiállítás.
Müller Cecília: sok a beteg a 40-es korosztályban és gyorsan romlik az állapotuk
Dinamikusan nőnek a járványügyi adatok, és a súlyos esetek is gyorsan növekszik – erről beszélt Müller Cecília az operatív törzs mai (szerda) online tájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos bejelentette azt is, hogy a hé…