Új finanszírozási rendszer jön ősztől az egyetemeken
A jövőben meghatározó szempont lesz a tudományos, kutatási tevékenység is.
Racionalizál Algyő
Minden feladatát el tudja látni idén is az önkormányzat, racionalizálásokra azonban szükség van – hangsúlyozta Molnár Áron polgármester. A nagyközség önmagán kezdi a spórolást, csaknem 200 milliót szeretnének megtakarítani.
Online felmérés indult az elektronikus ügyintézési szokások feltérképezésére
Az előző évhez képest 2020-ban ötszörösére nőtt a Magyarország.hu látogatóinak száma.
Jelenleg három oltással dolgoznak Algyőn
A magas vérnyomás és a diabétesz is növeli a koronavírus fertőzés kockázatát. Algyőn jelenleg háromféle vakcinával dolgoznak, Kübekházán pedig ingyen lehet majd sportolni, ha vége a járványnak.
Öt év alatt tízszeresére nőtt a kivások száma
Egyre népszerűbb a kisvállalati adó, az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája.
A kínai vakcinát vette fel Kiskőrös polgármestere is
A hét elején Domonyi László Kiskőrös polgármesterét is beoltották a koronavírus elleni vakcinával.
Kirúgja az FKF a cég szennyesét ismerő dolgozóit
A vállalattól egymás után küldik el a szabálytalanságokat szóvá tevő kollégákat.
Feloldották a Bács-Kiskun megyei madárinfluenza védőkörzeteket
A Nébih 2021. március 1-jén feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzeteket Bács-Kiskun megyében. Az enyhítő intézkedés annak eredménye, hogy február 3-a óta nem regisztráltak új esetet a térségben.
Kecskeméti anyakönyvi hírek
A Petőfi Népe március 3-ai számában található anyakönyvi híreket itt olvashatja.
Bajai bravúr született a javából
A hétvégén a Bács-Kiskun megyei csapatok az NB I./B-ben egy, az NB II.-ben öt, egymás ellen, a megyei bajnokságban pedig hat mérkőzést vívtak meg.
Megváltozik a forgalmi rend Kiskunhalas belvárosában
Megkezdődik az új kerékpárút építése Kiskunhalason, emiatt jelentős forgalmirend-változás lép életbe szerdától.
Kikapott Kispesten a HÉP-Röpke SE
A hétvégén a HÉP-Röpke SE kikapott a fővárosban.
Ilyen időre számíthatunk szerdán
A nyugati, délnyugati szél jobbára mérsékelt marad.
Az európai vállalatok 2,7 fokkal járulnak hozzá a globális felmelegedéshez 2100-ig
Feltéve, hogy a jelenlegi tendenciákon nem sikerül változtatni.
A főpolgármester lebeszélné a cégeket az adókedvezményről
Karácsony Gergely a budapesti kkv-knak írt levelében több adófizetésre sarkallná a cégeket.