Belehajtott egy autó Angela Merkel hivatalának főkapujába
Az autó egyik oldalára az „Átkozott gyermek- és idősgyilkosok”, a másik oldalára pedig a „Le a globalizációs politikával” feliratot fújták.
Megújul a kisvasút Tiszakécskén
Tiszakécske Város Önkormányzata Európai Uniós támogatás felhasználásával a tiszakécskei kisvasút felújítását és bővítését valósítja meg Tiszakécskén. A projektben új kilátó és a kisvasúthoz kapcsolódó végállomás is épül. A 236 millió forint bekerülési …
Csökkent a vírus örökítőanyagának mennyisége a kecskeméti szennyvízben
A 47. héten Békéscsabán, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Székesfehérváron nőtt a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben. Így ezekben a városokban a fertőzöttek számának emelkedésére kell számítani. Kecskeméten és Szolnokon ugyanakk…
Zalatnay Cininek kitört a foga, akkora pofont kapott Komár Lászlótól
A LifeTV Vacsorakirály című műsorában adomázós hangulatában volt az énekesnő, több történetet is elmesélt a múltjából.
Varga Judit: Áldozatsegítő központ lesz Kecskeméten
A meglévő négy mellett decembertől két új áldozatsegítő központ kezdi meg működését: a szegedi és a kecskeméti – jelentette be az igazságügyi miniszter szerdán a Facebookon az ENSZ Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából….
Kecskeméten is megkezdi működését az áldozatsegítő központ
Áldozatsegítés éve-program keretében idén megduplázták a hazai áldozatsegítő kapacitást.
Kovács Zoltán: Olaszországnak nem Magyarország, hanem az EU okoz kárt
Szerinte az Olaszország által sürgetett európai gazdasági támogatásokat a jogállamiságot „politikai ostorként” használó Európai Unió bénítja meg.
Véradást szervez a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
2020. november 30-án, hétfőn 13.30-16.00 óra között rövid időre ismét kinyitja kapuit a Kecskeméti Nemzeti. Véradást szervez az Országos Vérellátó Szolgálattal a Kecskeméti Teátrum vezetősége. (Fotó: pixabay)
Kövesse élőben az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóját!
Hamarosan kezdődik a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatója.
Nagydíjat nyert a Légből kapott világ
A legnagyobb díjak egyikét kapta meg a Lakatos Norbert „Vaklufis”-ról szóló dokumentumfilm a 6. Magyar Speciális Független Filmszemlén.
40 éves a Nyíri úti kórháztömb: 3. rész – Horváth Attiláné Nelli egykori PR-es, Betegszolgálati Irodavezető
A 18 részes kórházsorozat mai, 3. epizódjában Horváth Attiláné, Nelli egykori PR menedzser, Betegszolgálati Irodavezető emlékezik vissza a Nyíri úti kórháztömbben eltöltött évekre. Nelli 1969-től volt a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház munkatársa, a Vár…
Koronavírus – A NAK javasolja a vendéglátóipari beszállítókra is kiterjeszteni a támogató intézkedéseket
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA (szállodaipari és vendéglátó) ágazatot érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a szektor és a közétkeztetés beszállítóira is a veszélyhelyzettel fennálló védelmi kor…
Megújul a kisvasút Tiszakécskén
Tiszakécske Város Önkormányzata Európai Uniós támogatás felhasználásával a tiszakécskei kisvasút felújítását és bővítését valósítja meg Tiszakécskén. A projektben új kilátó és a kisvasúthoz kapcsolódó végállomás is épül. A 236 millió forint bekerülési …
A legjobb pályamunkával elnyerték a fődíjat
Elnyerték a fődíjat a Van beleszólásod! című Parlamenti Ifjúsági Nap pályázatán a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum.
Internet is lesz a lakiteleki óvodában
Közel hétmillió forint támogatást nyert az önkormányzat a régi óvodaépület fejlesztésére a Magyar Falu program keretében.