Pályázattal a vidéki népesség helyben tartásáért

2017.12.12
Pályázattal a vidéki népesség helyben tartásáért

Bács-Kiskun megyében 53 települési önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, valamint 1 intézmény és 1 civil szervezet 8 konzorciumba tömörülve pályázatot nyújtott be az EFOP-1.5.3-16 kódszámú, a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben - kedvezményezett térségek" című felhívásra annak érdekében, hogy a településméretből adódó társadalmi hátrányokat mérsékelje és javítsa a minőségi humán közszolgáltatások hozzáférését a pályázatokban részt vevő települések közigazgatási területén élő lakosai részére. 2018. december 5-én érkezett a hivatalos értesítés: a megyében pályázatot benyújtó konzorciumok egy része már pozitív támogató döntésben részesült, melynek eredményeként a megyében mindösszesen 3,84 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésünkre a fenti cél megvalósítására.

az eredeti hír itt elérhető